360 lóerős BMW 3-as Genfben
A5 2007.04.15. 09:48
Az M3 mellett egy további erős BMW-szerűség is bemutatkozik a Genfi Autószalonon. A 335i alapjaira épülő Alpina B3 360 lóerős teljesítménye és 500 Newtonméteres nyomatéka akár még a gyári sportváltozattól is elcsábíthat jó néhány vevőt.
Ugyan a BMW rajongói elsősorban az új M3-as leleplezése miatt várják a kapuit jövő héten megnyitó Genfi Autószalont, a 3-as sorozat kedvelőinek a gyári sportváltozaton kívül más miatt is érdekes lehet elutazniuk a svájci városba. Itt mutatkozik be ugyanis az új Alpina B3, amely a 3-as limuzin, illetve kupé alapjaira épül, a cég a BMW-vel kötött egyessége alapján azonban saját neve alatt hozhatja forgalomba. A részleteiben jelentősen átalakult, javarészt kézzel készített négyajtós, illetve kupé alapjait a 335i adja, ez a tény pedig már önmagában is jó dolgokra enged következtetni. A kétturbós háromliteres hathengeresen tovább finomítottak az Alpina mérnökei, melynek végeredménye 360 lóerős teljesítmény és 500 Newtonméteres nyomaték lett. Az eredetinél közel 60 lóerővel és 100 Newtonméterrel erősebb kupé így öt másodperces szintidő alatt érheti el álló helyzetből a 100 km/órás sebességet, miután pedig az Alpinának nem szokása korlátozni autói végsebességét, ezért a B3 akár 285 kilométert is megtehet majd óránként. A B3 gyártása október kezdődik meg és jó alternatíva lehet azoknak, akik egy igen erős, egyedi és kifinomult autót akarnak magukénak tudni.
Az Alpinához kapcsolódó további híresztelés, hogy a már egy ideje gyártott, az 5-ös sorozat alapjaira épülő B5 modellnek egy újabb, még erősebb változatát leplezik le Genfben. A szintén kétturbós motorral hajtott B5 új változatának teljesítménye 500 lóerő, nyomatéka pedig 700 Newtonméter lenne, bővebb információkkal az autók bemutatása után szolgálunk majd.
Forrás: http://www.a5.hu/cikkek/1/19677.shtml
|